www.lazio.hu

Miro the hero

  • PDF

A mérkőzést eléggé gyengén kezdtük,ezt kár lenne tagadni. Nekünk jöttek az új edzővel felálló hazaiak.

 

Ennek okán a 10. percben egy védelmi hiba(Diakite nem figyelt a mögötte lévő Di Michelére) után a csatár kiugrott,majd eltolta a labdát Marchetti mellett,aki elgázolta őt. Olvastam pár helyen,hogy miért nem volt piros? Szerintem azért mert a csatár nem lett volna gólhelyzetben,így csak sárga járt. A tizenegyest magabiztosan lőtte be DiMi. A védelem ezek után is bizonytalankodott, csak a Lecce csatárain és Federicon múlt,hogy nem nőtt az előnyük. Aztán elkezdtünk ébredezni,és egy szöglet után Diakite csúsztatását követően Miro Klose bekotorta a labdát Benassi mögé. 1-1. Nem biztos,hogy igazságos eredmény volt,de ez a futball,volt már ellentétesen is. A félidőig akadtak még apróbb helyzetek,de nem szerzett gólt egyik csapat sem. Döntetlennel vonultunk pihenőre. A második félidőben Reja kényszerűségből cserélt,mert Biava megsérült, Rocchi pedig nem tud középpályást játszani,és átálltunk a 3 középpályás játékra,stabilizálni kellett a csapatot,mert a védelem katasztrófa volt. Így tehát érkezett Cissé a kapitány helyett a szélre,hogy tömje labdával Klosét. Cana pedig Biava helyett érkezett, Lulic visszament balhátvédbe,míg Radu pedig középre Biava helyére. És ekkor villant Klose, aki remekül ugratta ki Canát, aki belőtte első Lazios gólját. Majd gól után sárgát kapott,még benne volt a tűz..

Ezek után egyre jobban uraltuk a játékot,de ekkor jött ismét egy védelmi hiba. A szögletnél a megcsúsztatás után 4(!) Lecce játékos maradt üresen a hosszú oldalon, Marchetti tehetetlen volt. És akkor 3 perc múlva jött a baj. Marchetti egy kifutásnál a combjához kapott. Meghúzodott, és jöhetett az idén(sőt évek óta nem) egy percet sem játszó Carrizo. Nagyon féltem,hogy elment a meccs. De szerencsére JPC hidegen is fogta azon kevés helyzeteket,amik a kapuja felé mentek,és a meccs végén Cissé beadásából a lassan minden szurkoló kedvencévé váló Klose befejelte a győztes gólt. Bár ezzel Cissé nem lett kedvenc,de előbb-utóbb csak beindul. Sokkoló volt,hogy egys kieső csapat ellene ennyire félvállról vettük a meccset,ezt máskor nem lehet csinálni,mert nem bízhatunk mindig egy Klose villanásban(pl. Parma v. Cesena ellen..). Azonba n ha így folytatja nagyon is megéri az évi 2,1 milliót a német,szerintem már senki nem veti a szemére,hogy sokat kért. És az,hogy ingyen jött,maga a tökély.

LECCE-LAZIO 2-3 (1-0)

Gól: Di Michele(12'-11-esből),Ferrario(59') ill. Klose(28';87'); Cana (47')

Sárgalapok: Marchetti,Cana,Hernanes ill. Olivera, Giacomazzi

Lecce: Benassi-Oddo,Tomovic(46' Giandonato, 55' Grossmuller),Ferrario, Mesbah-Obodo-Cuadrado,Giacomazzi,Olivera-Muriel(81'

Piatti),Di Michele.

SS Lazio: Marchetti(62' Carrizo)-Stankevicius,Diakitè,Biava(46' Cana),Radu-Gonzalez,Ledesma,Lulic-Hernanes-Rocchi (46' Cisse),Klose

Most újabb két nehéz mérkőzés jön. Az egyik nagyon fontos,a másik csak akkor ,ha szeretnénk továbbjutni. A vasárnapi Udinese elleni hazai meccs szinte sorsdöntő lesz,mert úgy néz ki(7 pont az előny az 5. Napolival szemben),hogy idén is a friuliak elleni mérkőzés a végén helyezésekről dönthet. Nehezen,de legyőzték a Chievot otthon,a formájuk kicsit esik vissza,de ameddig valaki(ha mázlival is..) megveri Milánóban az Intert és ott játszik Di Natale,sosem szabad lebecsülni. A hírek szerint Dias felépülhet addigra,de nem kockáztatjuk,mert nem eléggé edzett,és később jobban kell.

Nehéz hetek elé nézünk,de meg kell mutatni mit is tudunk. A Sporting ellen sem lesz könnyű dolgunk, és ha nyerünk is, még mindig ott a Vaslui,aki nem nyerhet.

Rövid hírek:

Az UEFA engedélyezte,hogy Carrizot felvegyük az EL listára,ugyanis nincs más kapusunk,aki egészséges, Bizzarri talán felépül,de ő még mindig csak egy. Így nagy eséllyel ő véd majd Szerdán a portugálok ellen. Bizzarri nem adja fel, a vasárnapi derbyn már ő szeretne védeni. Reja dönt.

Olic nyárig biztosan marad a Münchennél

Biava vasárnap talán már játszhat ,már edzett, Dias állapota 5%-os. Nincs meccsben.

Marchetti minimum 30 napra kidőlt, jobb combja miatt.

Mike Dean vezeti a mérkőzésünket a zöldek ellen, ami  szerda 19 órakor lesz.

2010 Februárjában Marchetti ugyanilyen sérülést szenvedett.  Igaz a  klinikáról kilépve azt mondta: "Jól vagyok"

Matu is javul,de kétséges a játéka vasárnap..

Konko,Garrido és Mauri állapota ugyanolyan. Leghamarabb a jobb bekk játszhat.

Saad Trabelsit a Nantes középpályását a  St. Etienne is figyel. Mellette mi és a Chievo is szemmel tartja.

Stendardo valószínűleg elmegy a télen összesen 2 meccs idén, 30 éves már, nem akar padozni. Pedig a szurkolók egyik kedvence.

Macheda szerint jön a többieknek hullámvölgy, mi leszünk a bajnokok..

A Tottenham megveszi Adebayort, élve opciós jogával, így nem kerül hozzánk.

Lotito lehet, hogy a lehető legolcsóbban oldja meg a téli erősítéseket. Kölcsönbe érkeznek játékosok minden posztra. Kapusposztra Storari a kapuba, Papp a védelembe, Pazienza a középpályára, előre pedig a leskirály Pippo Inzaghi. Távozhat Stendardo, Bizzarri, Del Nero, Sculli végleg, míg Kozák kölcsönbe.

A Sporting ellen nem bevethetőek: Berardi, Marchetti,Dias,Konko,Garrido,Del Nero,Mauri,Matuzalem,Zauri,Brocchi. A kapuban Carrizo áll majd, a védelemben utolsó esélyt kap Cavanda. Így mellette Diakite és Biava alkotja majd a belső párost, bal oldalon pedig Radu zárja le a rohamokat. Stankevicius, Stendardo és Scaloni nincs nevezve. A padon védőként csak fiatalok lesznek bevethetőek, például Crescenzi és Fagioli. A középpályán a sok hiányzó miatt védekező középpályás szerepben Cana és Ledesma lesz, elöttük Sculli,Hernanes és Cissé rohamoz. Elől pedig a kapitány várja a labdákat, Klose csak akkor száll be, ha kell, addig pihen.

Télen igazolni kell,mert a sérültek még mindig épülgetnek. Berardi a vállműtéte után várhatóan csak a tavaszi Primavera meccsek végére szállhat be, Bizzarri már az Udinese ellen játszhat,míg Marchetti 30 napja azt jelenti,hogy az idei meccseket biztosan kihagyja(Sporting,Udinese,Chievo) és valószínűleg a januáriaknak is jó részét(Siena,Verona kupa és Atalanta). Január 22.-én vasárnap az Inter vendégei leszünk,arra a meccsre össze kellene drótozni őt. Dias, Garrido,Matuzalem és Brocchi a januári Siena, míg Konko már a Chievo ellen a jövő héten a pályán lehet. Del Nero és Zauri szintén Januárban hadra foghatóak,bár kisebb sérüléseik miatt ha kell játszhatnak,más kérdés,hogy nem kellenek. Mauri pedig csak Februárban térhet vissza a pályára, de 100%-os valószínűleg csak a márciusi derbyn lesz.

Podolski miután megint duplázott azt nyilatkozta: “2013-ig szerződésem van a Kölnnel nem akarok menni sehová…”

Olasz lapok szerint ajánlatot teszünk télen Maloudáért,akinek lejárna a szerződése nyáron,és AVB nem számol vele.


blog comments powered by Disqus

Módosítás dátuma: 2011. december 13. kedd, 08:11

You are here